Giorgia Meloni Olaszország Fivérei (FI) elnevezésű pártja a hétvégi olasz választás fő esélyese, ennek ellenére kedden felfüggesztette egyik jelöltjét, miután kiderült, hogy az online térben tett bejegyzéseiben Adolf Hitler egykori náci diktátort dicsérte - írta meg a Reuters.
Továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bizonyul a legnagyobb pártnak, az általa irányított koalíció pedig majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a szeptember 25-i választások előtt utoljára közölt felmérésekben, melyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.
Kormányprogramot vázolt a felmérésekben legesélyesebb miniszterelnök-jelöltként szereplő Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki az Európai Uniót nevezte az energiaválság felelősének az umbriai Perugiában mondott kampánybeszédében csütörtök este.
Olaszország ismét fejest ugrik az ismeretlenbe, miután pár hete megbukott a Mario Draghi vezette egységkormány, amelytől sokan az ország stabilizálódását várták. A kabinet több korábbi kormányhoz hasonlóan politikai játszmák áldozata lett, a pártok pedig már tagadhatatlanul kampányüzemmódba kapcsoltak. A mostani választás több szempontból is történelminek ígérkezik. Tíz év után ugyanis most először szerezhet egyértelmű többséget egy politikai tábor a törvényhozásban. A jobboldali-populista tömb esetleges győzelme azonban soha nem látott bizonytalanságot hozhat az Európai Unió harmadik legerősebb gazdasága és az egész kontinens számára.
Folytatódott kedden az egyeztetés a pártokon belül és a parlamenti erők között Olaszországban a Mario Draghi vezette kormány sorsáról, amely a szerdára kitűzött parlamenti voksoláson dől el, miközben az olaszok egyharmada akar előrehozott választásokat.
A Giorgia Meloni (képünkön) vezette Olasz Testvérek (FdI) átvette az első helyet az itáliai pártok között a felmérések szerint, miközben az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a mindenkori legalacsonyabb eredményt mutatja a Corriere della Sera napilapban vasárnap közölt számok alapján.
A napokban iktatták be ismét hivatalába Sergio Mattarellát, Olaszország köztársasági elnökét. A politikus ugyan korábban kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem kíván még egy ciklust eltölteni a Quirinale-palotában, kénytelen volt maradni hivatalában, miután az olasz parlamenti pártok képtelenek voltak egy mindenki számára elfogadható államfőt jelölni Mattarella helyére. Bár jelenleg úgy tűnik, hogy sikerült elkerülni a politikai káoszt, az elnökválasztás megmutatta, hogy mennyire törékeny az olasz nagypolitika egyensúlya. Ez pedig csak még inkább megborulhat a jövőre esedékes választások közeledtével, amely különösen fájdalmas lenne az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága számára.
Ismét áll a bál az olasz nagypolitikában. Bár ez önmagában nem lenne újdonság, az utóbbi egy évben mégis egyfajta stabilitás és kiszámíthatóság járta körbe a római kormányzást, amely jelentős részben a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormánynak köszönhető. Most azonban nagy kihívás elé került a törékeny kormánykoalíció, ugyanis államfőt kell választani az ország élére, miután hamarosan lejár Sergio Mattarella hétéves mandátuma, még egy ciklust pedig nem akar vállalni. Egyelőre úgy tudni, hogy Mario Draghi és az olasz politika régről ismert figurája, Silvio Berlusconi ambicionálják a pozíciót. Megválasztásuk azonban egyáltalán nem biztos, illetve amennyiben mégis megtörténik, az könnyen egy olyan politikai láncreakciót indíthat be, amelybe az egész olasz politikai élet beleremeghet.
Újabb érdekes fordulatot produkált az olasz politikai élet. Immár az Olaszország Fivérei nevet viselő jobboldali populista párt az ország legnépszerűbb pártja. A párt előretörése már hónapok óta tart, ugyanis ők képviselik az egyetlen ellenzéki erőt az Olaszországot jelenleg vezető egységkormánnyal szemben. Ebből adódóan képesek voltak jelentős mennyiségű szavazót elszívni jobboldali társaiktól, akik részt vesznek a kormány munkájában. Sokan viszont aggódnak a trendeket látva, ugyanis az Olaszország Fivéreinek múltjában megfigyelhetők szélsőjobboldali és neofasiszta elemek. Az olasz politikában azonban forgandó a szerencse, a jelenlegi kormány pedig akár 2023-ig hivatalban maradhat, így kérdéses, hogy a párt mikor lesz képes jelenlegi támogatottságát választási győzelemre átfordítani.